Dórát az óceán partján láttam először. Magányos volt, gyönyörű és fáradt.
Várt valamire.

Negyven éves volt. Két éve hagyta el csapodár férje. Három gyereket nevelt egyedül. A férj a válás után szerencsére jó apának bizonyult és sokat foglalkozott a porontyokkal. Bár a házasságuk alatt lett volna ilyen. De akkor nem volt neki fontos, hogy játsszon velük vagy közös programot szervezzen a családnak. Helyette a kis műhelyében dolgozott és mikor hazaért csak a pihenésre tudott gondolni.

Dórának csodálatos gyermekkora volt. Édesapja rajongásig szerette őt és a nővérét. A szünidőket a Balaton mellett töltötték a nagymamánál. Télen síeltek az olasz Alpokban. Mindig zajlott az életük. A hétvégéket ritkán töltötték a négy fal között. Édesanyja szigorúan fogta a lányokat és a tanulás fontosságát nevelte beléjük. Sosem volt elégedett velük. Még akkor sem mikor mindketten ledoktoráltak. Dóra gyermekorvos lett, Vivien kutatóorvos. Ennyiben hasonlítottak, de minden másban különböztek. Vivien tíz évvel volt fiatalabb és ő volt édesapja szeme fénye. Dóra az édesanyja által támasztott kívánalmaknak akart megfelelni egészen addig, amíg kamasz önérzete nem ösztönözte lázadásra.

Az érettségit követő nyáron elindult barátnőivel, hogy stoppal járja be Olaszországot. Az édesanyja haját tépte az idegességtől, de a kamaszszívnek nem lehetett parancsolni. Kalandos utakon, érdekes embereket megismerve tért haza. Boldog volt. Tudatára ébredt. Így szeretne élni! Szabadon és függetlenül. De a szerelem közbeszólt. Az egyetem alatt folyamatosan kereste a melléillő társat. Meg is lelte egy szegénysorból jövő, de céltudatos férfiban. Igazán akkor döntötte el, hogy ő lesz élete párja, mikor elhívta őt tollaslabdázni a parkba. Az anyuka, aki orvost szeretett volna vejének kézzel-lábbal tiltakozott a kapcsolat ellen. Apró praktikákkal próbálta befolyásolni a lányát, aki persze mint egy durcás gyerek megmakacsolta magát és csak azért is férjhez ment.

Megszületett első gyermekük. József csodálatosan berendezett fészket épített nekik. Dóra befejezte az egyetemet és a helyi kórházban kezdett dolgozni, de a tanulást nem hagyta abba. Még a gyerek mellett is bejárt az egyetem könyvtárába és készült a vizsgáira. A férje ezalatt pici vállalkozását építgette. Ügyes kezű, kreatív ember volt. Nem várta meg, míg történnek vele a dolgok. Cselekedett. Az évek alatt még egy gyermek, egy nagyobb lakás és egyéb státusszimbólumok jelezték a világ felé, hogy ő árva gyermek létére képes egy tökéletes világot létrehozni. Ezt az erőltetett bizonyítási kényszert fokozta, hogy Dóra édesanyja folyamatosan lekezelte a lánya által szeretett embert. József pedig gürizett, hogy előteremtse a család anyagi biztonságának feltételeit. Bebizonyítsa mindenkinek, hogy igenis képes minden földi jót megvásárolni. A vállalkozása felkapott lett. Válogathatott a megrendelésekben. De ennek súlyos ára volt.

A gyermekei úgy nőttek fel, hogy alig látták az apjukat. Reggel korán lépett ki az ajtón és este későn ment haza. A hétvégéket is a műhelyében töltötte. Dóra pedig kereste azt az embert, akihez feleségül ment. A gyerekek cseperedtek. A harmadik megszületése azért volt más, mert végre a két lány mellé egy fiú jött a családba. A családfő boldogsága akár teljes is lehetett volna, de neki még hiányoztak tárgyak az életéből. Egy nagyobb autó, egy ház. Egy ez és egy az. Jelentéktelen lomok. Jelentéktelenek ahhoz képest, hogy az ezek megszerzésére fordított időt és energiát a lányaitól a fiától és a feleségétől vette el. Dóra igyekezett jó anya és jó feleség lenni, de az utóbbi egyre nehezebben ment neki. Hiába voltak ott a gyerekek és a csodálatosan berendezett világ, ha ebben a díszletben csak élő díszletelemnek érezhette magát. Egy olyan színjáték szereplője volt, amit nem ő írt és nem ő volt a rendezője. Ő csupán anya és feleség volt, akinek örülnie kellett volna, hogy olyan férje van, aki mindent megvehet nekik. A férje véleménye szerint.

Évekig éltek így egymás mellett. Egy idő után Dóra is a munkájában keresett vigaszt. Tehernek érezte az összes ingót és ingatlant, amit felhalmozott József az életükben. Ő inkább  gyerekeinek élt, ha már a családjáért nem élhetett. Mikor elég nagyok lettek hozzá, négyesben mentek mindenhová. Kirándultak, sportoltak, művelődtek. Ez persze meglátszott a srácokon. Okos és ügyes kamaszok lettek, de valami mégsem stimmelt. Egy díszes üvegbúra alatt éltek. A szűk környezetükön kívül, nem beszéltek senkivel. Még egy hamburgert sem mertek kérni a gyors étkezdében. A díszleteik nélkül olyanok voltak, mint a tojását kereső pingvin. Mintha ruhátlanok lettek volna. Bezzeg otthon. Hangoskodtak és vidáman kergetőztek a lakásban.

Közben épült a palota. József egyenként tisztogatta meg a téglákat, amiből felépítette álmai családi-házát. Az ő álmaiét. Csakhogy mire elkészült, addigra nem volt családja. Dóra megelégelte sivár és egyhangú életét. Menekülni akart. Egy októberi estén bort bontott és leült a férjével beszélgetni. Elakarta hagyni munkamániás férjét. József nem lepődött meg. Ő maga is érezte, hogy nem megy tovább a dolog. Bejelentette, hogy szerelmes egy elvált asszonyba, aki tudja értékelni az ő családszeretetét. Dóra nem zokogott. Nyugodt hangon megkérte a hűtlen családfőt, hogy ez esetben ő költözzön el tőlük.

Azóta keresi a helyét a világban. A gyerekek nagyok és önállóak. Nem kellene a szoknyáján lógniuk és ezt már ő is érzi. A volt férje sokat van velük. Mikor elveszítette a feleségét és a gyerekeit, akkor döbbent rá, hogy magányos abban a hodályban, amit családi fészeknek épített. Talán kezdi megérteni, hogy a szülői és házastársi szeretetet nem pótolhatják a tárgyak. Egy közösen eltöltött este többet ér minden ékszernél. Csak a közös élményeket nem veheti el tőlük senki és nem attól jó családfő valaki, mert hazahordja a fél világot, hanem attól, hogy megmutatja a csemetéinek, hogyan élhetnek teljes életet.

Dóra távol a szeretteitől várja a napfelkeltét az óceán parton. Gondolatai az elmúlt dolgok körül forognak. Ő rontotta el vagy valaki más? Ő a hibás vagy a másik? Hogyan tovább? Kivel tovább?

A világot járva keresi a választ.